Amitől Délkelet-Ázsia vonzóvá teszi magát egyfajta vámmentes övezetként, az elsősorban az olcsóbb munkaerő és a jó kereskedelmi megállapodások. A régió nagy részén a munkaerő költsége általában körülbelül fele annak, mint Kínában, így a gyártók számára lehetővé válik, hogy megőrizzék nyereségük kereteit, még akkor is, amikor globálisan versenyeznek. A térségnek emellett meglehetősen stabil kereskedelmi megállapodásai is vannak. Vegyük például az AFTA-t és az RCEP-t – ezek a megállapodások segítenek csökkenteni a vámokat, és ösztönzik a szomszédos országok közötti kereskedelmet, ami biztosan segíti a helyi vállalkozásokat, hogy lépést tartsanak a versennyel. Azok a vállalatok, amelyek értenek ezekhez a kereskedelmi keretekhez, gyakran megtakarításokat érnek el anyagbeszerzésüktől kezdve a mindennapi működésükig, ezzel Délkelet-Ázsiát nemcsak olcsóbbá, hanem hosszú távon tényleg okosabb hellyé teszik egy vállalkozás működtetéséhez.
Délkelet-Ázsia éppen ott helyezkedik el, ahol minden jelentős hajózási útvonal keresztülhalad, ami megmagyarázza, miért vált olyan fontos helyszínné az nemzetközi kereskedelem számára. Az, hogy közel található a Dél-kínai-tengerhez és a keskeny maláj-szorosokhoz, azt jelenti, hogy a hajók sokkal gyorsabban szállíthatnak árut, mintha máshol kellene áthaladniuk. Azok számára, akik termékeket szeretnének bejuttatni az ázsiai piacokra vagy akár a Csendes-óceánon túlra, ez a térség olyan, mint egy központi kapcsolóállomás. Ezért is telepednek le itt oly sok nagy vállalat, ha hatékonyabbá akarják tenni ellátási láncolatukat. Nézzük csak példaként Szingapúrt, amely lényegében a régió raktárkirálya lett kiváló kikötői létesítményei és üzleti szempontból barátságos politikája révén. Mindezen tényezők együttesen teszik ezt a térséget kiválóvá az áruk gyors mozgatásához, és őszintén szólva, ez a rendszer hosszú távon is segíti a helyi gazdaságok egyenletes növekedését, lényegében gondok nélkül.
Délkelet-Ázsia szinte adómentes övezetté vált, főként azért, mert a kormányok folyamatosan pénzt pumpálnak kikötőikbe. Nézzük csak Vietnámot, amely egyedül 2028-ig majdnem 25 milliárd dollárt tervez kiölni a partmenti létesítményekbe. Az egész régión belül összesen körülbelül 80 milliárd dolláros kiadást várnak a kikötők és dokkok fejlesztésére az elkövetkező években, hogy nagyobb mennyiségű árut lehessen gyorsabban kezelni. A jobb kikötői infrastruktúra azt jelenti, hogy a hajók kevesebbet várnak, és a vállalatok valódi pénzt takaríthatnak meg, ami megmagyarázza, miért gondolkodnak el annyian gyártóüzemek Kínából történő áthelyezésén. Az úthálózatok és vasúti kapcsolatok is javulnak, ami valójában lehetővé teszi, hogy azok az új, modern kikötők rendben működjenek, amikor az áruk eljuttatása a kontinens belsejébe is szükséges. Mindez az infrastruktúra beruházás átalakítja, hogy a vállalatok hogyan működnek országhatárokon át, és lehetőségeket teremt, amelyek korábban nem léteztek, a helyi gazdaságok és a nemzetközi kereskedők számára egyaránt, akik olcsóbb alternatívákat keresnek.
A Délkelet-Ázsiai országok jelentős problémákkal küzdenek infrastruktúra- és logisztikarendszereik tekintetében, ami komolyan befolyásolja a szállítási láncok hatékonyságát. Nézzük csak az utakat – az ASEAN-ban található utaknak mindössze körülbelül 30 százaléka felel meg a szabványoknak, így a termékek időben történő szállítása valódi kihívást jelent. A rossz útviszonyok különféle szűk keresztmetszeteket eredményeznek, amelyek késéseket okoznak, és növelik a vállalatok költségeit, amelyek próbálják felvenni a versenyt Kína szállítási hálózatának eredményeivel. Ennek a káosznak a rendezése nemcsak fontos, hanem elengedhetetlenül szükséges is, ha a régió folyamatosan működőképes szállítási láncok fenntartására törekszik. Amire szükség van, az komoly beruházás a jobb utak és hidak megépítésébe, valamint okosabb logisztikai megoldásokba, amelyek képesek kezelni ezeket a régióspecifikus sajátosságokat úgy, hogy az ne legyen túl költséges.
A Délkelet-Ázsiában található sok gyártóipari ágazat továbbra is jelentősen Kínából érkező alkatrészekre és anyagokra támaszkodik, ami saját ellátási láncok kezelését meglehetősen nehézzé teszi. Amikor valami probléma adódik a globális piacon, például mint amilyen a félvezető-hiány volt 2021-ben, ezeket a vállalatokat súlyosan érinti, mivel nem állnak rendelkezésükre sok alternatíva. Ezért fontos megfontolni azokat az útjait annak, hogy hol szerzik be az alapanyagokat. Egyes vállalkozások már most is együttműködnek hazai beszállítókkal, vagy akár országukon belüli partnerekkel. Ez az eljárás erősebb ellátási hálózatok kiépítéséhez segíthet, amelyek jobban képesek ellenállni a váratlan problémáknak. Például Thaiföldön működő autógyárak mostanában helyi fémmegmunkáló vállalatokkal dolgoznak együtt, nem kizárólag határon túli importra támaszkodva.
Az ASEAN egységes szabályozásának hiánya fejfájást okoz a vállalkozásoknak, amelyek a régióban próbálnak működni. A különböző országok mindenféle vámot vetnek ki, országonként eltérő módon bánnak a vámügyekkel, és teljesen más munkaügyi törvényeket alkalmaznak. Ezek az eltérések komolyan érintik a megfelelési költségvetéseket, és lelassítják a mindennapi műveleteket. Ha az ASEAN-országok jobban együtt tudnának működni a szabályozás terén, az hosszú távon sok új lehetőséget nyitna meg. A tagállamok közötti kereskedelem lényegesen egyszerűbbé válna, és a határokon átívelő ellátási láncok kezelése sem lenne olyan rémálom. Azoknak a vállalatoknak, amelyek Délkelet-Ázsiát mérlegelik termelési helyszínként Kína után, ezeknek a szabályozási kérdéseknek a rendezése nemcsak kívánatos, hanem elengedhetetlenül fontos a régió alternatív gyártási központként való működéséhez.
Vietnam az utóbbi időben valóságos exportőrré nőtte ki magát, 2022-ben körülbelül 19 milliárd dolláros kereskedelmi szufficitot ért el, főként azért, mert gyárai folyamatosan teljes gőzzel működtek. Az ország növekvő híre olyan helyként, ahová vállalatok költöztetik át műveleteiket Kínából, jelentős külföldi tőke áramlását eredményezi, különösen a technológiai cikkek és ruházati termékek gyártása terén. De itt van egy kis bökkenő is. Ez a gyors növekedés vörös zászlóként jelzi, hogy vajon Vietnam képes lesz-e tartani a tempót anélkül, hogy problémákat okozna a jövőben. Egyes közgazdászok rámutatnak, hogy ha a bővítés ezen az ütemen folytatódik megfelelő ellenőrzések nélkül, akkor az árak az országon belül ellenőrizhetetlenül megemelkedhetnek. Ez minden bizonnyal bonyolítaná a helyzetet minden olyan személy számára, aki komolyan gondolja a befektetést Vietnamba hosszú távon. Ha Vietnam meg akar maradni a tetepe, akkor olyan módszereket kell találnia, amelyek lehetővé teszik az érkező befektetések kezelését, miközben megakadályozza, hogy a mindennapi vietnami emberek árdrágulás miatt megnyomorodjanak.
Thaiföld a jól fejlett ipari övezeteknek köszönhetően fontos szereplővé vált a gyártás terén, amelyek különösen a nagy nevű gyártókat, főként az autóipari vállalatokat vonzzák. Ezek az ipari speciális gazdasági övezetek állandó befektetéseket hoznak az országnak, és segítenek a gazdaság stabilitásának fenntartásában. Nemrégiben Thaiföld az elektromos járműgyártás felé kezdett el fordulni, hogy megelőzve másokat, lépést tartsa a korszerű technológia fejlesztésének versenyével. Az EV gyártás irányába történő elmozdulás értelmezhető a világ tisztább közlekedési megoldások iránti igénye alapján, bár ennek megvalósítása természetesen akadályokba is ütközik. Ha Thaiföld ki akarja használni ipari infrastruktúrájának teljes potenciálját, keményebben kell dolgoznia azért, hogy technológiai vállalkozásokat és innovációs központokat is magához vonzzon. A cél az kell, hogy legyen, hogy ne csupán egy újabb gyártási helyszín legyen, hanem valódi központ, ahol új technológiák fejlesztése és tesztelése folyik.
Vietnám és Thaiföld gyorsan bővíti a helyi gyártási kapacitásokat, azonban ezzel a fejlődéssel komoly fenntarthatósági problémák is járnak. Az ipari bővítés gyors üteme veszélyt jelent mindkét ország ökoszisztémáira, különösen a nagy ipari központok környékén. A gyártók valós kihívásokkal néznek szembe, miközben próbálják csökkenteni az üzemekből származó kibocsátást anélkül, hogy jelentősen növelnék a termelési költségeket. A gondolkodásukban előrelátó vállalatok közül sokan már elkezdték bevezetni napelemeket, újrahasznosítási programokat és tisztább gyártási módszereket, hogy hatékonyan kezeljék ezeket a problémákat. A zöld irányba való átállás már nem csupán a nemzetközi klímacélok követéséből fakad; egyre inkább elengedhetetlenné válik ahhoz, hogy ezek az országok növekedhessenek anélkül, hogy kimerítenék erdőiket, folyóikat és romlana a levegő minősége. Mivel a gyári termelés várhatóan öt éven belül megduplázódik, a hanoi és bangkoki döntéshozóknak már most a fenntarthatóságot kell gazdasági terveik központi részévé tenniük.
Nemrégiben az Egyesült Államok kormánya egyre figyelmesebben vizsgálta, hogyan kezelik az országok a kereskedelmi gyakorlatukat, különösen az olyan esetekben, amikor megkerülik a vámokat. Ez a szigorúbb felügyelet valós problémákat okoz a Délkelet-Ázsiából származó exportőröknek, akik különféle módszerekkel próbálják elkerülni a termékek amerikai bejutásánál felszámított kiegészítő díjakat. Az új szabályok bevezetése valószínűleg növeli azokat a költségeket, amelyeket a vállalatoknak a törvények betartása érdekében kell fizetniük, ami azt jelenti, hogy számos vállalatnak újra kell gondolnia, honnan szerzi be az alapanyagokat, és hogyan szállítják át a termékeket az országhatárokon. A vállalatoknak valóban alkalmazkodniuk kell, ha fenn akarnak maradni az amerikai piacon anélkül, hogy elveszítenék pozíciójukat a versenytársaikkal szemben. Ez az egész helyzet világossá teszi, hogy a rugalmas ellátási láncok már nemcsak előnyösek, hanem elengedhetetlenül szükségesek a változó szabályozások kezeléséhez, amelyek úgy tűnik, néhány havonta megjelennek.
Ha Délkelet-Ázsiára nézve univerzális tarifák lépnek életbe 10% és 20% között, akkor a térség gazdaságai komoly hatásokat szenvedhetnek el. Az ilyen típusú tarifák általában növelik az importált áruk árát, ami lelassíthatja a gazdasági növekedést, és nemzetközi szinten kevésbé versenyképessé teheti a helyi gyártókat. A gyártóipari és elektronikai szektor különösen érzékeny, hiszen ezek az iparágak nagymértékben támaszkodnak a termékek exportálására. Már volt hasonló helyzet, amikor vállalatok hátrányba kerültek a nemzetközi piacokon a hirtelen tarifaváltozások miatt. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek megelőzve szeretnék a problémákat, egyre fontosabb megérteni, hogyan érinthetik ezek a tarifák a beszerzési láncolatot. A vállalatoknak már most gondolkodniuk kell lehetséges megkerülő megoldásokról és alternatív stratégiákról, mielőtt a problémák kezelhetetlenné válnának.
Az ASEAN-országok nehezen kezelik diplomáciai kapcsolataikat, miközben növekszik az USA és Kína közötti feszültség, ami befolyásolja a térségben fennálló kereskedelmi viszonyokat. Számukra továbbra is fontos maradni semlegesnek, ha vonzani akarják a befektetéseket és fenntartani a külföldi vállalkozások érdeklődését. A napi szinten bonyolódóbbá váló kapcsolatok mellett az egységes kereskedelmi politika segít csökkenteni a politikai konfliktusokból fakadó kockázatokat. Amikor az országok közös stratégiákon keresztül együttműködnek, ez megerősíti az egyes országok pozícióját, miközben gazdaságilag stabilabbá teszi az egész régiót e nehéz időszak alatt.
EN
Forró hírek
